2014.02.22. 15:49, Szerkesztette: szgá - Írópult
Ismét „Guglival” a világhálón! A keresőbe ezt írjuk: mi a vers? Kb. 48 millió találat ugrik elő (nem vicc). Lehet szemezgetni. Ez igazából a költészet napja előtt vagy után lehet (ha lehet) érdekes, de most van rá hely, idő. Kiposztolni a Facebookra bármikor lehet :) Akkor nézzük!
1) (A vers) „A nyelvi kifejezés szabályos, ritmusos, kötött formája. A vers ránézésre és hallásra is tagoltabb. Bár ugyanúgy mondatokból áll (mint a próza), ezen kívül strófákra van osztva, és ezekben a rímek vissza-visszacsengenek. (…) A vers ezen jegyei jobban segítik a szerzőt egy hangulat érzékeltetésében (…)” (Sulinet – Tudásbázis)
http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/magyar-nyelv-es-irodalom/irodalom/irodalom-6-osztaly/vers-es-proza/a-vers-es-a-proza-sajatossagai
2) „A szöveg formája lehet vers vagy próza. A vers olyan szöveg, amelynek hangzásbeli (kivételként: írásbeli) kötöttsége van, azaz valamilyen ritmusa. A ritmus: szabályos ismétlődés, azonos vagy hasonló jelenségek bizonyos időközönkénti visszatérése. (…) A verses forma a szépirodalomban többnyire a lírai művekre jellemző, de korántsem kizárólagosan. A vers a szépirodalmon kívül is megjelenhet, pl. a mondókák és egyéb rigmusok szövegformájaként. A ritmus az emberi hang valamely fizikai tulajdonságain alapulhat, tehát valamelyik fizikai jelenség ismétlődik szabályos időközönként: a leggyakrabban a hangerő vagy az időtartam, ritkábban egy-egy hang (vagy nagyobb nyelvi egység), továbbá egyes nyelvekben a hangmagasság.” (Fazekas Enciklopédia) http://enciklopedia.fazekas.hu/verstan/Vers_-_proza_-_ritmus.htm
3) „Mi a vers? A létezés egy meghatározó pillanatának rögzítése. Sohasem lehet ’tökéletesen’ megérteni, felfogni. Azért van, hogy lelki harmóniát adjon, kitöltse az űrt, amely a konkrét és az elvont valóság találkozásakor keletkezik...bennünk. A vers formát ad a formálhatatlannak, kimondja a kimondhatatlant, bonyolult összhatások eredményeként jön létre.” (Parókia Portál – Kovács Tünde)
http://www.parokia.hu/lap/dalbimbo/ujsag/cikk/mutat/3747/?i=633
4) „A vers néma. Adj neki hangot. A vers a könyvben halott. Keltsd életre. Mi a szavalás? A vers föltámasztása papírsírjából. Ez a kor néma. Hangtalanul olvas, hangtalanul ír. Az ősi közlőforma azonban a szó volt. Ezt ösztönösen érezzük, valahányszor verset szavalnak. Ünnepi borzongás fut át rajtunk, hogy a szóval, mely a könyvben térbeli életet élt, az időben találkozunk. Ezáltal válik a költészet igazán időbeli művészetté. Halljuk, amint a hangok elmúlnak egymás után, mint az élet. Másrészt tudjuk, hogy a vers nem múlik el. E kudarc és diadal együtt jelképezi a költőnek a végtelennel való küzdelmét, ki emberi nyelven nyújtja az istenit: a mulandóság formájában az örökkévalóságot.” (Kosztolányi Dezső, 1928)
5) A vers az, amit mondani kell.
"Ezt válaszolta egyik találkozón egy falusi kisiskolás, amikor a tanítója sugallta kérdést, melynek veleje az lett volna, hogy mi a vers, ijedtemben - mint a háborús történetek katonája a még föl nem robbant gránátot -, ijedtemben visszadobtam:
- Hát te mondd meg, szerinted: mi a vers?
- A vers az - kapaszkodott tekintetembe bátorításért -, amit mondani kell.
Derültség tarajlott végig a termen. Csak mi ketten álltunk megilletődve.
Ő egy kicsit a bumerángtól szabadulás könnyebbségével, s hálásan is ugyanakkor, amiért nem nevettem ki. Én meg annak a súlya alatt, hogy ez a kisfiú kimondta, amit én régóta sejdítek, hiszek s el-elmondok, ha nem is ilyen egyszerűen.
A vers az, amit mondani kell.
Mintha valami távoli, az idők kezdetétől hirtelen ideért fuvallat legyintett volna meg.
Mintha Homérosz riadt volna föl bóbiskolásából, s nyitotta volna rám fénnyel teli világtalan szemét.
Mintha a Gutenberg óta könyvbe száműzött versek, poémák egyszerre mind hazaszabadultak, pódiumra, képernyőre álltak volna, hangszalagon masírozva vagy hanglemezek körmeneteiben énekeltek volna.
Mintha Petőfi Sándor ült volna be közénk.
A vers az, amit mondani kell.” (Kányádi Sándor: A vers az, amit mondani kell)
http://mek.oszk.hu/02600/02673/html/mondani.htm
6) „A vers valami éteri magány, amit mégis meg lehet osztani.
Egyetlen pont, melyben benne csillog a világegyetem, mint pupillán a könny.
Minden egyes vers az élet értelméről szól, még akkor is, ha csak egy játékos húrpendülés.
Benne van a versben a költő, mint virágban az illat, tört fűben a kasza egyetlen gyomban a saját életére tört keserűség.
A versben minden megvalósul - még Isten is. A ,,fiat!” gesztusa van benne, a ,,legyen!"
Ó, ó, verset írni a legszebb, legboldogabb állapot, az ember maga is verssé válik, és
elfoszlik az égbe.
A vers - ima, melyben megismerjük legrejtettebb vágyainkat, legöntudatlanabb bolondságainkat is.
A vers - levél, melynek címzettje a halhatatlan szerető.
Talán olyan a vers, mint a kesztyű, melyet lehúzunk és kifordítva látjuk: saját bőrünk az.
A vers a szeretet nyelve. Egyetlen verset sem írtam gyűlöletből vagy közönyből.
A vers - a gyermeki kegyelem. ,,Kegyelem, kegyelem! Ne öljetek meg!"
A vers, hogy ,,látva se lássanak”. ,,Színről-színre,” mégis, ,,tükör által, homályosan.”
Mindig marad egy fátyol köztem és a lényeg között.
Ez a fátyol a vers. Mégis jobban érzékeltet, mint önmagam és jobban, mint a lényeg - ő a vers.
A vers megemel - valahová, a sebezhető végtelenbe.
A vers elejteni a vadat, a nagyvadat, az egyszarvút, hogy vére folyik, noha nincs is vére.
A vers - égi akupunktúra, mely minden ponton érint. Csak minket szúrnak, és nem mi szúrunk.
A vers - szent Sebestyénnek lenni, combszúrva, mellszúrva, nyakszúrva - égi fénnyel szemünkben.
A vers - én vagyok, meg egy kicsit már nem is én. Átlényegülés, amilyen lehet Krisztussá lenni kenyérből és borból. Vagy fordítva? Testből és vérből eledellé lenni.
A vers könnyű szél simítása homlokunkon - mintha egy álombéli kéz illetné verejtékcseppjeinket.
A vers egy kézfejre támasztott, tenyérbe ejtett homlok, és oldalt nézés, mert nem bírunk szemből annyi fényt. Mégis azon tűnődünk - milyen lehet a fény?
A vers - véraláfutás a felhőkön, és felhőjáték a vérünkben. Vértükör, melyben tótágast állnak a fák, a Loire-menti nyárfák, a Balaton-parti fűzfák, a Tisza-menti nyírfák, miközben mi egy hajó után integetünk, amin utazunk s ami régen eltűnt a kanyarban.” (Gyurkovics Tibor: A vers)
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=memi59&pid=88662&blog_cim=Gyurkovics%20Tibor%20:%20A%20vers
Kosztolányi, Kányádi, Gyurkovics ihletett szavai után zárjuk ezt a reménytelennek látszó válaszkeresést egy nagyon friss, nagyon mai véleménycserével!
A Görbe Kör című honlap (blog?) társalgójában is arról a folyik a párbeszéd: mi a vers? Ha nincs is sok időnk, ezt feltétlenül érdemes elolvasni! (Mennyivel élőbb, mint e rövid válogatás első három darabjában az unalmas tudóskodás vagy a szépelgés...)
http://gorbekor.hu/t%C3%A1rsalg%C3%B3/mi-vers