Kedves Látogatóm! 2017 elején elkezdtem egy sorozatot, mely iránt olyan kicsi volt az érdeklődés itt is és a facebookon is, hogy nem erőletetem tovább. Mást fogok csinálni. Tematikai kötöttségek nélkül időről időre olyan rövid olvasnivalókat szeretnék közölni, melyek valamiért aktuálisak, ugyanakkor kapcsolatban lesznek az Írópult nevével, de csak lazán: kapcsolódni fognak az íráshoz, olvasáshoz, nyelvhez stb.. Ha ez sem válik be, kitalálok mást. Tudom-tudom, hogy mindenki rohan, kell a pénz, tehát szólít a munka. Mondanék én erre valamit. Ám ezt a valamit nem itt, az általánois bevezetőben szeretném elárulni, hanem pár hónapon belül fog kiderülni annak, aki hétről hétre elolvassa az apró blogposztokat, majd átlátja és összegzi lényegüket - és akkor kiderül, mit is szerettem volna mondani. Kezdhetjük? Akkor jó olvasást, jó összegzést, jó dekódolást kívánok!

Ha a mai nap során valaki keres valamit a Google-search-ön, ezt a képet fogja látni. A Google a jeles évfordulókon ugyanis pár éve külön grafikával kedveskedik - országra is szabottan. Így Szabó Magda 100. születésnapján is volt ünnepi grafika, de olyan ügyetlen voltam, hogy nem mentettem el.

Nos, ne bánják, itt van rögtön egy másik. Én sem tudtam, kit rejt a vadul gépelő úrinő, ezért rögtön utánanéztem. Ma lenne 106 éves Clare Hollingworth, angol újságíró, az első haditudósító, aki a második világháború kitöréséről tudósított. Épp Lengyelországban tartózkodott, mikor a Harmadik Birodalom támadást indított 1939. szeptember elsején. A The Daily Telegraphnak tudósított a háború kitöréséről.

Clare 1911. októben 10-én született Knightonban. Édesapjának cipőgyára volt. Svájcban tanult nemzetközi kapcsolatok szakon, majd Londonban szláv nyelven tanult tovább. Eleinte titkárnőként dolgozott, majd egy menekülteket segítő angol segélyszervezet tagja lett Lengyelországban. Emellett időnként újságcikkeket írt az Európában megjelenő világháborús fenyegetésről. Ezt követően újságíró lett. A The Daily Telegraph nevű angol lapnál lett külső tudósító.

Lengyelországba küldték, ahol egy segélyszervezetnél töltött fél éve alatt több ezer ember kimenekítésében vett részt. A második világháború kitörésekor épp a lengyel határon volt. Először értesítette a varsói brit nagykövetséget, de nem hittek neki. A háború kitörése után otthagyta Lengyelországot; először Romániába, majd Észak-Afrikába ment. 1943-ban Kairóba küldték. 1945 után a balkáni államok tudósítója volt. Dolgozott a Manchester Guardiannek és a Daily Expressnek is. 1946-ban Jeruzsálemben tartózkodott. 1962-ban az algériai függetlenségi háború résztvevője volt. 1973-ban ő lett a The Daily Telegraph első állandó tudósítója. 1981-ben Hongkongba költözött, és haláláig ott is élt. 105 éves korában (!) 2017. január 10-én hunyt el Hongkongban.

Forrásom a Wikipedia cikke volt, amiért hálás vagyok, mert nem nekem kellett összeszednem az információkat, de blogposztom lényege nem ez. Ezek csak adatok.

Viszont gondoljunk bele egy pillanatra: miért is tartjuk számon, miért is olyan ritka és érdekes ember ő, azon túl, hogy nagyon magas kort ért meg? Szerintem két okból is.

Az egyik ok az, hogy a demokráciák hajnalán még elég szokatlan volt, hogy egy nő újságírói pályára lépjen, mert így szinte kizárt, hogy hagyományos értelemben vett családja lehessen. Egy újságírónak állandó készültségben kell élnie, tele kell lennie ötletekkel, szinte soha nem lehet fáradt, mindig az események diktálnak, nem pedig az ő egyéni természete, munkatempója, de még csak nem is a főszerkesztője. Tehát örök kíváncsiság, gyorsaság, találékonyság, ötletesség és még ki tudja, hányféle tulajdonság kell ahhoz, hogy valaki felszínen tudjon maradni ebben a nem könnyú szakmában.

A másik ok az, hogy a haditudósítók aztán végképp férfiak voltak, mióta világ a világ, mert ez a foglalkozás nemcsak pörgős, hanem veszélyes is. Az említett tulajdonságok mellett tehát még jó fizikai állóképességgel, igazi bátorsággal, olykor nem kis vakmerőséggel, jó helyzetfelismerő és tájékozódó képességgel, lélekjelenléttel, konkrét cselekvéskor rövid reakcióidővel kell rendelkeznie annak, aki haditudósítóként dolgozik. Mindehhez hozzátartozik, hogy Clare több háborúban (pl. az algériaiban) is részt vett - újra és újra fittyet hányva a veszélyeknek. 

Pályáját újraolvasva azonban ennek az asszonynak az élete - a veszélyek ellenére is - rendkívül gazdag és változatos volt, sokkal változatosabb, mint egy átlagos újságíróé. Rengeteg helyen járt, rengeteget tapasztalt, rengeteg embert ismert meg, rengeteget tanult, és nemcsak az újságírásban, hanem bizonyára a politikában is rendkívüli jártasságra tett szert. A Sors azzal jutalmazta, hogy nagyon magas kort ért meg, és bizonyára összegezte (leglább önmagának) életét, tapasztalatait, bár érdemes lett volna megírnia mindazt, amit átélt. Lehet, hogy meg is tette. 

Végezetül az angolul tudóknak belinkelem a The Guardian búcsúzó cikkét, Clare H. egyfajta nekrológját: nagyon tanulságos. Ha nem is olvassák el, tekerjenek le, és a végén van egy YouTube-videó - mindössze 5 perces - amelyben 88 évesen a BBC stúdiójában még mint politikai újságíró, tanácsadó, elemző szerepel - a vietnami háborúval kapcsolatos beszélgetésben. Ez volt ám az élet!

https://www.theguardian.com/media/2017/jan/10/clare-hollingworth-obituary