Nagypapa 75 éves 

A rekkenő nyári melegben kedves, göndör hajú kislány kopogtatott be az Írópulthoz. Egyedül jött, a közelben lakhatott.

- Csókolom! N. Lilike vagyok. Itt tényleg lehet köszöntőverset venni?

- Igen. És kit szeretnél felköszönteni?

- A nagypapámat. Jövő hét végén ünnepeljük a születésnapját. És hol van itt az írópult?

- Most legyen, mondjuk, ez a fehér asztal az írópult, jó? És hány éves lesz a nagypapád?

- Tessék elképzelni, éppen 75 éves! Az már elég sok, ugye?

- Hát, szép kor, nem mondom... És mi legyen abban a köszöntőversben? Milyen ember a nagypapád?

- Alacsony, sovány, sok fehér haja van. Folyton horgászni jár, de soha nem fog semmit. A nagymama veszekszik vele, hogy megfázik a Duna-parton, de a nagypapa csúnya időben is kimegy, hátha szerencséje lesz. Neki kellene valami szép köszöntővers.

- Mit csinált a nagyapapád fiatalabb korában?

- Taxisofőr volt, előtte meg, mikor én még pólyás voltam, gyárban dolgozott, de nem tudom, hogy mit.

- Anyukádé vagy apukádé ez a papád?

- Anyukámé. Apukámé falun él, és nagyon-nagyon öreg.

- Van testvére anyukádnak?

- Igen, a Béla bácsi meg az Etus néni. Papa mondta, hogy anyukám (az ő kis angyalkája) a legkisebb. Papa már nem volt fiatal, mikor született. Azért hívja anyut angyalkának, mert Angéla a neve...

- Hát neked van testvéred?

- Igen, Lali és Lóri, a bátyáim.

- Akkor nálatok is te vagy a legkisebb?

- Igen, csak engem nem angyalkának, hanem ördögfiókának nevez a nagypapám.

- Hogyhogy?

- Mert sokat rosszalkodom!

- Etus néninek és Béla bácsinak van családja?

- Igen van. Etus néni férje nagyon kövér, és nekik nincs gyerekük. Béla bácsi felesége is nagyon kövér, nekik van gyerekük: Berta és Béluska. Ők nagyobbak nálam.

- Köszönöm, mindent felírtam. Mit szólnál, ha neked kellene elmondani azt a köszöntőverset?

- De jó! Én mondhatom el?

- Igen, mert a te hangodra készül majd a köszöntővers.

- Én sok verset tudok!

- Hát akkor mejd ezt is ügyesen megtanulod, igaz? De most, ha hazamégy, szóljál ám anyukádnak vagy a nagymamádnak, hogy itt jártál nálam, és együtt gyertek el a versért. Ezen a kis cédulán rajta van a címem, a telefonszámom. Valamelyikük hívjon fel engem, hátha még kérdeznem kell valamit a nagypapádról.

- Jó. Akkor megyek is. De a nagyapapám meg ne tudja ám, hogy itt voltam!

- Légy nyugodt, nem fogja megtudni.

- Csókolom.

- Szia!

Már aznap este keresett Lilike anyukája, vele pontosítottuk, hogy mikor is jönnek majd a köszöntőversért. A vers elkészült. Az anyukát elkísérte a kis Lili is, mert neki, a saját kezébe kellett odaadnom a verset. Anyukájának ott rögtön fel kellett olvasnia hangosan.

- Jó! Ez tetszeni fog a Papának! - állapította meg Lilike.

Tíz nap múlva szólt a telefon. Lilike nagymamája kedvesen beszámolt, hogy a 75. születésnap nagyon jól sikerült. Nagypapa megkönnyezte a köszöntőverset, amit Lilike kívülről megtanult és elszavalt neki.

Munkánk legnagyobb dicsérete volt ez a telefonhívás. Segíthettünk, és örömet okoztunk. De a legfőbb érdem Lilié, aki egy igazán különleges meglepetés-ajándékot talált ki háromnegyed évszázados nagypapájának.